
Nimród jurta
Nimród a föld első királya, az első államalapító. Megküzd és győzedelmeskedik a Földön kívüli támadásokkal szemben is. Misztikai fölényével, Isteni apostol minőségével hatástalanítja a támadó eszközöket. Ellenségei ezután a Föld első Istenének ismerik el. Nimród királyunk Noé dédunokájaként Hunor és Magor atyja. Emese álmában ősei, forrása a Hun és Magyar nemzetiségű népeknek. Így a Magyarok és Hunok ősapja.
Nimródkirály, a Geszta szerint évezredekkel az özönvíz előtt élt és Szkítiában uralkodott. Felesége Enéh, nőstényszarvas. (Ünő = Enéh szavunkban is ott van az Ünő, mint NŐ.)
Anonymus a Gesztában azt írja, hogy a Turul Nemzetség (Álmos és Árpád) egyik őse Atila király a Hun birodalom ura. Atila király és maga Árpád is Nimródtól származtatta magát. Tehát az egész Turul Nemzetség őse Nimród. Nevezik még Ménrótnak, Nimrudnak és Mén Marótnak is.
Sineár földje a sumérok földje volt, és ez a mai Dél-Irak területe. A mi Gesztánk egy olyan királyt nevez meg ősapánknak és a Turul Nemzetség (Árpád ház) ősének, aki Sineárban, vagyis Sumérban uralkodik. A sumér-magyar rokonágra ez bizonyíték!
Baubilan pedig Babilonnal egyenlő. Babilon Sumér fővárosa, amely Dél-Irakban található.
Nimród király teremtette meg a számok tudományát, az ásványok tudományát és a csillagokba írt sors olvasásának művészetét. Számok tudománya – numerológia. Ásványok és fémek tudománya – alkímia. Csillagokba írt sors – asztrológia.
Nimród hatalmas spirituális mágus, hasonlóan Hermesz Triszmegisztoszthoz.
Csak a magyar nép az egyetlen az egész világon, amelyik egyenes ági ősapjaként tudja levezetni önmagát és királyait Nimródtól. Gyakorlatilag a magyarok vérében csörgedezik az ezotéria megalapítójának összes génje.
(Forrás: Anonymus: Gesta Hungarorum)
Felszentelve anno 2018.
A szálláshelyről
- csodálatos környezetben található, amely csenddel és nyugalommal szolgál látogatói számára
- 32 nm alapterületű, hűthető és fűthető, ezért minden évszakban várja vendégeit
- 2 felnőtt részére nyújt békés pihenési lehetőséget a természet küszöbén, ahol őseinket követve megtapasztalhatjuk, hogyan éltek együtt Földanyával
- fürdőszobával és 2 méteres kör franciaággyal rendelkezik
- elősegíti a párkapcsolati egység, az intimitás és összhang megvalósítását, mivel energetikája segíti az elmélyülést és lecsendesedést
- kellemes helyszíne lehet művészeti alkotó tevékenység végzésének is, ahol visszavonultan lehet festeni, írni, alkotni
Nimród jurta - 1 éjszaka ára minimum két éjszaka foglalása esetén - 150€